Hódmezővásárhelyen két verseny került megrendezésre a Dél-Alföldi régió utánpótlás úszóversenyzői részére 2010. június 5.-én.
A 2002-03-as születésűek részére az idei évben először, már nem országos, csak régiós jelleggel került megrendezésre a béka seregszemle. A versenyen valamennyi érintett régiós csapat képviseltette magát, így 16 csapat, 130 úszópalántája állt rajtkőre 372 nevezéssel. A régiós jelleg ellenére országos szintű eredmények születtek, hiszen ezen régió adja az országos lista élmezőnyének többségét.

Szarvas kupagyoztes sA szombati hazai rendezésű BÁCSVÍZ-KUPA után vasárnap 2010. május 30.-án a csapat Szarvason vett részt a 4. Szarvasi Rövidpályás Úszóversenyen. A BÁCSVÍZ csapata szinte teljes volt, csupán pár versenyző hiányzott. Az "étlapon" 100 méter gyorsúszás, 100 méter mellúszás, valamint 100 méter hátúszás szerepelt valamennyi korosztálynak, továbbá 4*50 méteres vegyes váltó a lányoknak, valamint 4*50 méteres mell váltó a fiúknak. A legifjabb korosztály (békák) részére a három úszásnemben csak 50 méteres számokat rendeztek. A pontversenyben a BÁCSVÍZ-KVSC csapata végzett az első helyen, így a tegnapi kupaveszteség után sikerült egy kicsit vigasztalódni.

2010.05.29.-én került megrendezésre a kecskeméti sportuszodában (reméljük ebben utoljára) a BÁCSVÍZ Kupa úszóverseny. Szombaton szép számmal érkeztek az ország különböző pontjairól versenyzők, csapatok. A nevezések nagy száma ellenére jó ütemben zajlott a verseny egészén a záró eredményhirdetésig, ahol is több pontatlanság, hiányosság merült fel, de összességében jó verseny került lebonyolításra. Sajnos a végszóra, az utolsó elismerésre a BÁCSVÍZ Kupa átadására már csak az érintett FTC csapata maradt - ezúton is gratulálunk.
Az eredményeket tekintve a BÁCSVÍZ-KVSC csapata a pontversenyben a negyedik helyen végzett. Egyéniben azonban több hazai versenyzőnknek akasztottak aranyérmet a nyakába.