IMG 3810

 

Miskolcon 2019. június 28-29-én került megrendezésre az úszók VIII. Országos Delfin Bajnoksága, amelyen a legfiatalabb korosztály képviseltette magát. A 9-10 éves fiúk és 9 éves lányok versenyén 54 egyesület 224 sportolója vett részt, melyre a BÁCSVÍZ KVSC 1 versenyzőt nevezett.

Mohay Janka 10 egyéni versenyszámban teljesített szintidőt, melyek közül 7-ben indult az OB-n. A megmérettetést jó előjelekkel vártuk, hiszen 100 és 200 méteres gyorsúszásban is ranglistavezetőként érkezett a viadalra – kezdte értékelését Bács Ferenc a BÁCSVÍZ KVSC úszószakosztályának edzője.

A versenyt megelőző edzőtáborban is látszódott már, hogy Janka nagyon könnyedén és dinamikusan mozog, így bizakodva vágtunk neki a kétnapos programnak. Nagy lökést adott számára, hogy a nyitány jól sikerült, hiszen 200 méteres hátúszásban hatalmas hajrájának köszönhetően megszerezte a 2. helyezést. Ezután a 400 méteres gyorsúszás következett, ahol egyéni legjobb idejét 18 mp-el megjavítva országos bajnoki címet szerzett. Ezt követően Janka 100 méteres gyorsúszásban állt rajtkőre, amely során ranglistavezető idején tovább javítva megszerezte második aranyérmét is. Az első nap zárásaként pedig – ismét egyéni csúcsot úszva – a 11. helyen végzett 200 méteres vegyesúszásban.

A második napon esélyesként ugrott a vízbe Janka 200 méteres gyorsúszásban, ahol ismét egyéni csúccsal szerezte meg az 1. helyet. A két nap egyik legörömtelibb eseménye ez után következett, amikor Janka interjút adott, melyet a Magyar Úszó Szövetség Youtube csatornája élőben közvetített. Hogy az aranyérmek mellett ő valójában egy boldog kisgyermek, azt pontosan jelezte, amikor azt nyilatkozta a riporternek, hogy ő azért szeret úszni, mert szeret úszni, és jó a vízben lenni!

Ezután a 100 méteres pillangóúszásra már kicsit fáradtan állt rajthoz, ahol azonban újra bizonyított és a korosztálya 6. leggyorsabbjaként, ismét pontszerző helyen végzett.

A program zárásaként a legrövidebb gyorsúszó számban, 50 méteren is rajthoz állt Janka, ahol újfent faragva eddigi rekordjából 2. helyen csapott célba – folytatta Bács Ferenc.

Mérhetetlenül büszke vagyok Janka teljesítményére, a 400 m-es gyorsúszásban elért 386 LEN pontjának köszönhetően elnyerte a korosztálya legeredményesebb sportolójának járó serleget is.

Nagy Zoltán szakosztályvezetővel és Bálint Zoltán vezetőedzővel bízunk abban, hogy Janka igen hosszú és sikeres pályafutásának első lábnyomait tette most le. Bár oly sok az akadály a tanulás rögös országútján, napról napra azért dolgozunk, hogy a folyamatos fejlődést biztosítsuk” – fejezte be értékelését Bács Ferenc.

A bajnokságot Janka egymaga 3 arany, 2 ezüst, valamint 1 hatodik hellyel zárta, amivel az egyesületek közötti pontversenyben az előkelő 13. helyen végzett a BÁCSVÍZ KVSC.

„Az egy héttel ezelőtt Kecskeméten rendezett és kiemelkedő BÁCSVÍZ-es teljesítményt hozó serdülő OB után a következő korosztályos magyar bajnokságot is remek eredményekkel zártuk. Mindkét verseny figyelemreméltó kecskeméti sikert hozott, ugyanakkor az úszószakosztályunk más-más erősségei alapozták meg az elért eredményeket – fűzte hozzá Aczél Péter, a BÁCSVÍZ KVSC elnöke.

Mohay Janka az úszószakosztályunk legfiatalabb, a delfin korosztályt egyedül képviselő versenyzője. Fantasztikus az az egyéni teljesítmény, amit Miskolcon nyújtott, amellyel egyrészt kiérdemelte a legeredményesebb leánysportoló címet, másrészt egyedül a 13. helyre úszta be egyesületünket az országos bajnokságot. Ezúton is gratulálok Jankának, és a mostanihoz hasonló eredményeket kívánok neki.

A serdülő fiúk egy héttel ezelőtti sikerében ugyanakkor az egyéni bajnoki cím és dobogós helyezések mellett a két váltógyőzelem talán még nagyobbat nyomott a latban. Az úszás alapvetően egyéni sport, de a váltó számok csapatverseny jelleget is kölcsönöznek neki. Örömteli azt látni, hogy egyik korosztályunk egyéni szinten emelkedik ki a mezőnyből; míg egy másik az egyéni sikerek mellett csapatban teljesít kimagaslóan. Számomra ez azt mutatja, hogy egyrészt tehetséges utánpótláskorú versenyzőkből nincs hiány; másrészt magas szintű szakmai munka folyik a szakosztálynál. Gratulálok a versenyzőknek – most kiemelten Mohay Jankának – és a szakmai stábnak, továbbá bízom benne, hogy a sikeres országos bajnoki szereplések folytatódnak azon korcsoportoknál, ahol a magyar bajnokságok még ezután következnek – zárta Aczél Péter.

Felkészítő edzők:

Bács Ferenc, Nagy Zoltán, Bálint Zoltán