2011 nyarán már új versenyuszodája lesz Kecskemétnek – erről a múlt héten döntöttek a közgyűlésen zárt ülés keretein belül.
A kemping területén épülő fürdőkomplexumban 10 pályás uszoda és egyéb extra szolgáltatások is helyet kapnak majd. Az új sportlétesítmény nem csak az úszók, de a hobbisportolók problémáit is egy csapásra megoldhatja. Az élményfürdő melletti kemping területén valósul majd meg a beruházás.
Az építkezést 2009 őszén kezdik, és 2011 nyarán már állni fog a versenyuszoda. Több, mint uszoda „Nemcsak 10 pályás nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas versenyuszoda épül itt, hanem egy élményelemekkel, gyógyvízzel, külső és belső medencékkel ellátott óriási fürdőkomplexum, amelyben külön gyermekvilág, szauna, és pihenőrészleg is helyet kap” – nyilatkozat dr. Sárközy István alpolgármester.
Az új uszodában beléptető rendszerről fog üzemelni, így lehetőség lesz a szolgáltatásokat akár külön is igénybe venni. Aki csak úszni akar, annak mondjuk a szauna-részlegre nem kell jegyet váltania. Kevés a vízfelület „Úgy érezzük magunkat most télvíz idején, mint az a síelő, akinek nincsen hegye” – ezt már Szigeti Tibor, a Bácsvíz KVSC elnöke mondja. Szigeti Tibor szerint a mostani uszoda nem alkalmas versenyek lebonyolításra, mert nem feszített a víztükre és elektromos időmérő berendezés sincsen telepítve. Az időmérő beszerelése pedig lehetetlen, mert a panelok utólagos elhelyezése miatt rövidülne medence, és már nem lenne meg a szabvány ötven méter. De vízfelületből sincsen sok, az úszókon kívül szűkölködnek még az uszoda fizetővendégei is, mert edzések alatt csak két pálya áll rendelkezésükre a nyolcból. Egy “karcsapásra” megoldódnak a problémák Szigeti Tibor örömmel fogadta a beruházás hírét, mert így a három kecskeméti úszó- és búváregyesület négy szakosztályának a problémája, és a hobbisportolók helyhiánya is egy csapásra megoldódhat. „Az új uszoda egy új lehetőség, részben azért, mert ismereteink szerint ez már nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas lesz, több medencével, tanmedencével és egy 25 méteres bemelegítő medencét is terveznek, így a működtetők sokkal jobban tudják majd kezelni az igényeket akár a versenysport, akár a vendégek részéről” – fejtette ki álláspontját Szigeti Tibor.
Dr. Sárközy István alpolgármester elmondta, a régi, 40 éve épült, lepusztult állapotban lévő uszodát nincs értelme felújítani, ezért azt megszüntetik. Hogy mihez kezdenek az épülettel és az értékes ingatlannal, arról egyelőre nincsen döntés.
Forrás: kesport.hu