Debrecenben és Százhalombattán szerepeltek a kecskeméti úszók

Debrecenben 2023. november 1-4. között rendezték meg a Szerencsejáték Zrt. Rövidpályás Úszó Országos Bajnokságot. A 4 napos versenyen a magyar úszósport legjobbjai szinte kivétel nélkül rajthoz álltak, ebben az erős mezőnyben a BÁCSVÍZ KVSC hat sportolót indított.

A kecskeméti úszók hat alkalommal jutottak be az „A”, négy alkalommal a „B” döntőbe. A kecskemétiek legeredményesebb versenyzője Garajszki Máté volt, négy nap alatt háromszor jutott „A” döntőbe, ahol értékes pontokat gyűjtött. 50 méter pillangón igen közel került a dobogóhoz és végül negyedik helyen zárt. 50 méter háton ötödik, 50 méter gyorson hetedik helyen végzett. Máté eredményeinek értékét tovább emeli, hogy ezen számok döntőiben indult többek között Szabó Szebasztián világcsúcstartó, illetve Németh Nándor világbajnoki bronzérmes kiválóságunk is. Ebben a mezőnyben dobogóhoz közel kerülni több mint bíztató eredmény. Említésre méltó továbbá Szilvási-Hazag Aliz, aki pályfutása első felnőtt döntős helyezését érte el 200 méter mellen, ahol hatodik helyen csapott célba. Mozsárik Levente a rövidebb gyorsúszó számokban (50-100 méter) jutott tovább az előfutamokból, majd délután tovább javítva időeredményeit a „B” döntőkben ötödik és hatodik helyen zárt a szintén kiváló sprinterekkel tűzdelt mezőnyben. Kovács Nóra 12 éves létére fantasztikus versenyzéssel bejutott a 200 méteres mellúszás „B” döntőjébe, ahol a harmadik helyen végzett, ezzel összesítve a 11. pozíciót tudhatja magáénak. A Demjén Bátorral és Magony Joshuával kiegészült 4x100 méter férfi gyorsváltó hetedik lett, a 4x100 méteres mix gyorsváltó Garajszki Máté, Mozsárik Levente, Mohay Janka és Szilvási-Hazag Aliz összeállításban pedig nyolcadik.

RPOB 1   RPOB 2

XIX. Rövidpályás Országos Bajnokság – Döntős eredmények:

Garajszki Máté
50 méter férfi pillangó 4. hely
50 méter férfi hát 5. hely
50 méter férfi gyors 7. hely

Szilvási-Hazag Aliz
200 méter női mell 6. hely
100 méter női mell B döntő 8.

Mozsárik Levente
100 méter férfi gyors B döntő 5.
50 méter férfi gyors B döntő 6.

Kovács Nóra
200 méter női mell B döntő 3.

BÁCSVÍZ KVSC
4x100 méter férfi gyorsváltó 7. hely
Garajszki Máté, Mozsárik Levente, Magony Joshua, Demjén Bátor
4x100 méter mix gyorsváltó 8. hely
Garajszki Máté, Mozsárik Levente, Mohay Janka, Szilvási-Hazag Aliz


A BÁCSVÍZ KVSC csapatának másik része 2023. november 04-én szombaton Százhalombattán szerepelt a MATRICA Kupán, ahol a cél a decemberi utánpótlás rövidpályás bajnokságra történő szintúszás és felkészülés volt. Eredményesen is szerepelt a hét fős különítmény, hiszen a népes mezőnyben is sikerült nem csak a kitűzött időket teljesíteni, hanem 4 ezüst- és 3 bronzérmet is bezsebelni. A 34 csapat 337 indulója közül a kecskeméti úszók a középmezőnyben végeztek a 18. helyen.

20231104 Matrica Kupa2 iOS  20231104 Matrica Kupa1 iOS

MATRICA Kupa eredmények:

Bali Dorottya
200 méter pillangó 2. hely
50 méter pillangó 2. hely
200 méter vegyes 3. hely

Kaczkó Lilien
200 méter mell 3. hely

Szabó Letti
100 méter gyors 2. hely

Gróf Csaba
200 méter vegyes 3.
100 méter pillangó 2. hely

További pontszerző helyezettek:
Szalontai Roland, Kubicsek Kornél, Kubicsek Csenge,

Felkészítő edzők: Nagy Zoltán, Bács Ferenc