50 méter pillangón a B döntőben első helyen végzett Mozsárik Levente (BÁCSVÍZ KVSC) Debrecenben, az MVM Országos Ifjúsági Bajnokságon.
2023. augusztus 2 - 5. között Debrecenben rendezték meg az MVM Országos Ifjúsági Bajnokságot, amelyen 68 egyesület 363 versenyzője állt rajthoz. A négynapos viadalon a BÁCSVÍZ KVSC-t Mozsárik Levente képviselte. Az eseményen külföldiek is rajthoz álltak, azonban a pontversenyben csak a hazai egyesületek vehettek részt. Levente 2006-osként az ifjúsági korosztályban elsőévesként, az egy évvel idősebbek között küzdött meg a pontokért. Ennek ellenére szépen helytállt a rövidebb, sprintszámokban. 50 méter gyorson sikerült az “A” döntőbe úszni magát, ahol az időfutamokban elért nyolcadik helyről nagyszerű versenyzéssel a döntőben hatodik helyre lépett elő. 50 méter pillangón a B döntőben első helyen végzett, ami összetettben a 9 helyezést érte. 100 méter gyorson a “B” döntőben másodikként csapott célba, ahol így összesítésben a tizedik helyen zárt.
Felkészítő edzők: Nagy Zoltán, Bács Ferenc