2011.05.14-15.-én Hódmezővásárhelyen került megrendezésre a TYR-Toyota Tmax Nemzetközi Meghívásos Úszóverseny. Idén a szegedi rendezők (SZUE) nem bízták a véletlenre a verseny sikerét (az időjárási körülmények nem játszottak főszerepet) és a hagyományosan szegedi verseny mindkét napját a hódmezővásárhelyi sportuszodában rendezték meg kiváló körülmények között.

Egyesületünket három fő képviselte az erőpróbán, ahol a célnak megfelelően sikerült a korosztályos országos bajnokságokra nevezési szintidőket úszni. Mindhárom ifjú kiváló egyéni csúcsokat ért el, így biztatóak az előjelek és az elvégzett munka megfelelősége igazolódni látszik.

Újabb eredményes versenyen vett részt szombaton a BÁCSVÍZ-KVSC tíz versenyzője az egri Bitskey Aladár Uszodában. Az idei Dobó kupán közel kétszáz versenyző állt rajthoz, melyekből a juniorok a miskolci Európa-bajnokságra, a felnőtt korosztály a hódmezővásárhelyi Világbajnokságra teljesíthetett kvalifikációs időt. A hírös csapat versenyzői 7 arany-, 7 ezüst- és 1 bronzérmet szereztek, a gyermek fiú 4x100 méteres váltó pedig a dobogó második fokára állhatott fel.

Egyesületünk szenior úszói a hétvégén a hollandiai Eindovenbe utaztak, hogy részt vegyenek a Holland nyílt Szenior Országos Bajnokságon. A verseny nagyságáról, színvonaláról a számok mondják el a legtöbbet: 11 ország 179 egyesületének 733 versenyzője (308 nő és 424 férfi) állt rajtkőre - összesen 2580 rajt alkalmával - a háromnapos eseményen. A versenyt a Pieter van den Hoogenbandról elnevezett sportuszodában rendezték ahol a 2013-as Masters EB is lesz majd. A versenyen az alábbi országok képviseltették magukat: Ausztria (1 egyesület), Belgium (18), Franciaország (5), Németország (14), Magyarország (6), Litvánia (1), Luxemburg (1), Hollandia (129!!!), Lengyelország (1), Oroszország (2), USA (1).