IMG 1382

Július 20-23 között került megrendezésre VI. Cápa Országos Bajnokság, Szegeden. A BÁCSVÍZ KVSC csapata 4 fővel képviseltette magát. A 4 napos megmérettetésen a kecskeméti úszók várakozáson felül teljesítettek, 1 egyéni úszás mellett mindhárom váltó döntőben is újra szerepelhetett.
A versenyen 68 egyesület 291 sportolója vett részt, ahol Gróf Csaba, Kubicsek Kornél, Puruczki László és Radics Milán alkotta kecskeméti kvartett 24 egyéni és 3 váltó versenyszámban is vízbe ugrott.

Az első napon Gróf Csaba hatalmas egyéni csúccsal verekedte be magát a döntőbe 50 méteres gyorsúszásban, ahol tovább faragott legjobb idején és kishíján a dobogóra is felállhatott, végül a 4. helyezést szerezte meg.

 IMG 1328

Hasonlóan alakultak a további versenynapok, igaz főleg a váltók remekeltek. Ugyan a délelőtti előfutamokban egyéniben is szép egyéni csúcsok születtek, igazából a váltó úszások alkalmával mutatták meg a fiúk az igazi arcukat. Először a 4x200 méteres gyorsúszó váltóval verekedték be magukat a délutáni fináléba, ahol 6. helyezést szereztek. A harmadik napon a 4x100 méteres vegyes váltóban is kivívták a döntős helyezést, ebben a versenyszámban 5-ként csaptak a célba. Végül a 4x100 méteres gyorsúszó váltóban bizonyították, hogy lehet velük a későbbiekben is számolni, magabiztosan a 4. helyen jutottak a döntőbe, ahol sajnos a rutintalanságnak is köszönhetően egy szabálytalan váltás miatt kizárták a csapatot.

Eredmények:

https://live.musz.hu/event/program?OnlineEventId=77466683

Gratulálunk a fiúknak!

Felkészítő edzők: Nagy Zoltán, Bács Ferenc