2009. december 21.-én délután tartotta a BÁCSVÍZ Kecskeméti Vízmű Sport Club a 2009. év utolsó eseményét, az évzáró bankettet. Az évzárón mind az úszó, mind pedig a búvárúszó szakosztály versenyzői, edzői megjelentek.
A 2009. év volt az első teljes év az egyesület életében, amikor is a két szakosztály teljes versenyidénye értékelésre került.

Az esemény nyitányaként megtekintésre került az egyesület 25 éves évfordulója alkalmából készített zenés összefoglaló videó, ezzel is emlékezve az elmúlt 25 évre.

Elsőként Szigeti Tibor az egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, röviden ismertette a napirendet, majd Budavári István és Ludvigh Zoltán az úszó-, illetve a búvárúszó szakosztályok vezetői értékelték számokkal, adatokkal a 2009-es évet.

A szakosztályvezetői beszámolót követően ismét az Elnök úr vette át a szót és már kevésbé szakmai jelleggel, illetve számszerű adatok nélkül értékelte az évet, kihangsúlyozva mind pozitív, mind kissé negatív tapasztalatokat, véleményeket.

A beszámolókat, értékeléseket a díjátadás követte. Az éves teljesítmények figyelembevételével kerültek díjazásra a versenyzők mind az úszóknál, mind pedig a búvárúszóknál.
Természetesen a teljesítmények elismerése során nem maradhattak ki a vezetők sem, így mind az Edzők, mind pedig Elnök úr részére a versenyzők köszönetüket fejezték ki.

A díjkiosztót kötetlen beszélgetés zárta, amely során a háttérben kivetítésre kerültek az év eseményein készített fotók, videók, ezzel is felidézve az emlékezetes pillanatokat.

Eredményes és sikeres évet zárt a BÁCSVÍZ-KVSC, így joggal tekint bizakodva a 2010-es év elé, amely bizakodást a Budapesten megrendezésre kerülő úszó EB csak tovább erősít!

Ezúton is gratulálunk valamennyi versenyzőnek, edzőnek és természetesen Elnök Úrnak és a Tisztségviselőknek is, hogy az elért eredményekkel, események szervezésével, a feltételek biztosításával tovább öregbítik az egyesület hírnevét.

Minden kedves sportbarátnak sikeres új évet kívánunk!

Az évzáró banketten készített fényképfelvételek a galériában láthatók.